Keresés

Hírek


Provincia - Az Artézis-jelenség

Az előtte Phemius nevet viselő nyíregyházi kvartett, amely addig a jazz-rock hagyományos ösvényeit járta, trióvá nemesedve, újonnan, saját maguk által kreált Artézisra keresztelve immár harmadik éve játssza egyre magasabb szinten saját, egyúttal sajátos dzsesszét.

Az együttes elnevezésére bevallásuk szerint nincs semmiféle magyarázat, holott éppen zenéjük hallgatása segít ehhez: latin-görög mozaikszóra emlékeztető titulus jelentése leginkább a „műélvezet” lenne. Ami a tagokat illeti, mindhárman tisztes polgári foglalkozást űző, diplomás emberek, akikre az is jellemző, hogy egyöntetűen magánúton, műkedvelésből kezdtek zenélni. Így Babosi László billentyűs könyvtáros, Danku Tibor basszusgitáros mérnök, Marssó Péter dobos pedig ügyvéd. Babosi László a kompozíciók szerzője, aki szerint azonban mindegyikük főnök a saját területén. Muzsikájukat „fúziós” műfajúnak tartják, amelyben ötvözni próbálják a jazzt, a bluest, a rockot, a kelet-európai és a távol-kelet zenei idiómáit, s nem idegenek tőlük a kortárs zene legnemesebb árnyalatai sem. E sorok írója, egyúttal gyakori hallgatójuk szerint dallamviláguk rendkívül tömör és mélyen átgondolt, jellemzi a tételekből felépülő szvit-építkezés, továbbá az egy-egy számon belüli hangulat- és ritmusváltás, a virtuóz szólók improvizációs tűzijátéka, de mindenekelőtt az összhangzat varázsa – az Artézis-jelenség. Röviden: valódi modern jazz az övék, telítve a fusion, az etno, a mainstream, valamint a kompozitórikus műfaj elemeivel, nélkülözve azonban az eklekticizmus bármely legcsekélyebb bélyegét is.


artezis-trio-1.jpg


A Debreceni Egyetemen immár ötödik éve működő, Grégász Miklós vezette Jazzbarát-klub közönsége szerencsésnek érezheti magát, hogy az Artézis trió – mely közben a tini Beeri Benjámin, a debreceni Kodály szakközépiskolában nemrég végzett, trombitással egészült ki, s több alkalommal a jam session-re beugró altszaxofonos Chilaf Peled-del együtt játszva – gyakori, kedves vendégévé vált. Emellett koncerteztek hazánk számos pontján, így többek közt Budapesten is, a Debreceni Jazznapok 0. napján, miközben megnyerték a Zempléni Fesztivál Talentum Mini Fesztivál szakmai díját, s vele két koncertes fellépési lehetőséget az idei fesztiválon, valamint bejutottak az A38-as hajó által szervezett Talentométer jazzverseny elődöntőjébe. Tavaly első CD-jüknek örülhettünk, amelynek címe - nomen est omen – Demo 2010. Ez évben újabb lemez várható tőlük, immár kvartett formációban.


jazzma-ra-artezis-special-koncert.jpg


Nem túlzás máris Down Beat-es szlogennel méltatni teljesítményüket: Felkelő csillagok /Rising stars/ ők, akik Nagyobb Figyelmet Érdemelnek.


Vissza a hírekhez